|
|
BemutatkozásAz Új Táj Kft. 2005-ben azzal a céllal jött létre, hogy korábbi, felhagyott hulladéklerakók rekultivációját olyan módon végezze el, hogy annak helyén gazdaságosan működtethető inert hulladékok lerakására alkalmas telepek jöjjenek létre. Elsődlegesen az építési- bontási hulladékok feldolgozásával és a hulladékok maximális arányú újrahasznosításával a korábbi üzemeltetők (kezelők) gondjain kívánunk segíteni azzal, hogy a rekultiváció költségei csökkenjenek, illetve adott esetekben ez a tevékenység még gazdasági eredménnyel is járhat. A társaság két alapítója eddig is a hulladékgazdálkodásban tevékenykedett. Ügyvezetője okleveles vegyészmérnök, igazságügyi környezetvédelmi szakértő, 23 éves környezetvédelmi szakmai gyakorlattal. A társaságban kivitelezésben jártas, több évtizedes szakmai gyakorlattal rendelkező mélyépítő szakember végzi az operatív szakmai irányítást. A munkavégzés minden esetben a hatályos környezetvédelmi és munkabiztonsági jogszabályoknak megfelelően történik.Tevékenységi körök- Inert hulladék befogadása- Betondarálás a megrendelő igényei szerinti frakciókra - Bontási munkálatok (üzemek, gyárak) komplex elvégzése - Építési és bontási hulladékok feldolgozása - Geodéziai munkálatok - Környezetvédelmi szakértői feladatok és tanácsadás - Rekultivációs munkálatok komplex elvégzése - Bérosztályozás - Hulladékgazdálkodási rendszerek tervezése, laboratóriumi vizsgálatok lebonyolítása - Kármentesítési feladatok elvégzése - Újrahasznosítási technológiák tervezése Technikai felszereltségTevékenységünk végzéséhez alkalmazott eszközök kivétel nélkül mobil kivitelben készültek, így lehetőség van nagyobb volumenű munkálatok alkalmával a munkaterületre történő szállításukra és gazdaságos üzemeltetésükre. A törőegységek gumikerékre szerelt és vontatható típusúak, kiválóan illeszthetők a már kialakított manipulációs terekhez. A rakodógépek gumikerekes kivitelűek, egymást kiszolgálva jól mozognak nehéz területeken is. A törőgépek mágneses leválasztó egységgel vannak ellátva, így a termék idegen anyagtól mentes lesz és megoldhatóvá válik a leválasztott fémek újrafeldolgozása. A tört anyag minősége igény szerint változtatható a gép megfelelő beállításaival.Építési törmelék és bányafeldolgozó gépek: - pofás törőgép (Brown Lenox) - röpítő törőgép - síkrácsos osztályozó (Extec 5000) Rakodó- és földmunkagépek: - homlokrakodó (Caterpillar 918F, Komatsu, Furokawa) - forgó kotró (3 db Case Poclain 1188, 1 db Akerman 620 4 tonnás törőfejjel) - bontókalapács, roppantófej, szortírozó fogó és betonolló Helybeli depózásra alkalmas dömperek (Volvo és Caterpillar dömper) Egy gépsor napi kapacitása 300-350 m3 darált, esetleg osztályozott anyagból. A darálék lehet beton, betonos aszfalt és téglatörmelék. ReferenciákA társaság két alapítója eddig is a hulladékgazdálkodásban tevékenykedett.Szabó Péter okl. vegyészmérnök, környezetvédelmi szakmérnök, igazságügyi környezetvédelmi szakértő korábbi, a környezetvédelem államigazgatási területén szerzett tapasztalatain túlmenően az elmúlt másfél évtizedben döntően kommunális hulladéklerakókkal kapcsolatos munkákat végzett. Eddig mintegy 50 kommunális hulladéklerakóval kapcsolatban szerzett tapasztalatokat. 2001 óta 9 kommunális hulladéklerakó teljes körű környezetvédelmi felülvizsgálatát végezte, ezek közül három lerakó esetében az egységes környezethasználati engedély megszerzéséhez szükséges dokumentációt is elkészítette. Hét hulladékkezelő telep esetén a létesítmény vízminőségi kárelhárítási tervét is készítette. Az elkészített dokumentumokat az illetékes hatóságok elfogadták. Tóth Ferenc az elmúlt 20 évben földmunkák és különböző bontási munkálatok irányítását végezte. Vállalkozóként működtette az Etyek község határában lévő inert hulladéklerakót. A mintegy 120 em3 befogadóképességű inert hulladéklerakóba mintegy 90 %-ban a korábbi MOM bontásából származó hulladékok kerültek. Ugyancsak Tóth Ferenc irányította az: - Almásfüzitő területén lévő korábbi timföldgyár teljes elbontását, - az Újpesten található korábbi Táncsics Bőrgyár épületegyüttesének bontását, a kecskeméti laktanya bontását, a jászberényi laktanya bontását és a keletkezett hulladék teljes feldolgozásával, - a váci úti TÁRÉRT raktárbázis teljes bontását, - a volt budapesti Nagyvásártelep részlege bontását, - valamint a dalmadi hizlalda hulladékhasznosítását (betondarálás) végezte. - Cégünk jelenleg a XVII. kerületi Orgoványi úti inert hulladéklerakó szervezését végzi. ElérhetőségÚj Táj Hulladékhasznosító Kft.Székhely: 1181 Budapest, Zádor u. 4. Iroda: 1186 Budapest, Ipacsfa u. 19. Telephely: 1186 Budapest, Ipacsfa u. 19. Tel./Fax: 06 1/290-07-53 Mobil: 06 30/ 598-23-20 ujtaj@ujtaj.hu ujtajkft@gmail.com www.ujtaj.hu Szabó Péter ügyvezető Tóth Martina tulajdonos Tóth Ferenc építésvezető |